Mi mindenről kell gondoskodnunk?

Helyszín
A helyszín kiválasztása sokszor a dátum kitűzését is megelőzi. Ennek az a prózai oka, hogy a manapság igen kedvelt, felkapott helyszínek sokszor 1-1,5 évvel korábbra be vannak táblázva.
A helyszín kiválasztásánál vegyük figyelembe a tervezett esküvő stílusát, a meghívott vendégek számát s ettől függően dönthetünk hogy a szabadtérben sátor alatt, egy hangulatos étterem, romantikus kastélyszálló, vagy egy holdfényes hajóút mellett tesszük le a voksunkat.
Nagyon sok lehetőség van, tanácsaimmal szívesen segítek a megfelelő helyszín kiválasztásában. Fontos, hogy olyan helyszínt válasszatok, amely elképzeléseteknek megfelelő hangulatot biztosít életetek legszebb napjához!

Szertartások
Miután kitűztétek a dátumot és döntöttetek a helyszínről fel kell keresnetek a területi anyakönyvvezetőt valamint ha egyházi szertartást is szeretnétek azt a templomot, amit választottatok.
A választott anyakönyv-vezetőnél minimum 30 nappal a tervezett dátum előtt kell időpontot kérni, ettől eltérni csak indokolt esetben lehet. A bejelentkezést illetően létezik maximum határidő is, ami szerint 6 hónappal az esküvő tervezett időpontja előtt nem lehet bejelentkezni.

Ha több lehetőségből választhatunk, az alábbiakat mindenképp gondoljuk át:
- a házasságkötő terem befogadóképességét, adottságait
- kérdezzük meg a a szertartás árát, a lehetőségeket
- az a hivatal melyre végül a választásunk esett, milyen szolgáltatásokat nyújt, pl. felvételről szól-e a zene, lehet e választani verset
- teljesítenek-e különleges díszítésre, dekorációra vonatkozó igényeket, ha van már elképzelésünk erről

Mit vigyünk magunkkal a bejelentkezésre? Mit kell átgondolnunk?

Ha mindkét fél egyedülálló illetve magyar állampolgár, abban az esetben csak a személyi igazolványra, a születési anyakönyvi kivonatra és a lakóhely szerint illetékes önkormányzat által kiállított, családi állapotra vonatkozó igazolásra lesz szükség.
A családi állapotra vonatkozó igazolástól az esetek többségében eltekintenek, s megelégszenek azzal, ha bejelentkezéskor a felek büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoznak családi állapotukról.

Az egyházi bejelentkezéshez szükség lesz a személyes iratokon túl a felekezeti keresztlevélre.


Meghívók
Ha megtaláltuk álmaink esküvői helyszínét és bejelentkeztünk az anyakönyvvezetőnél a következő lépés a meghívó kiválasztása.Ma már nagyon széles a kínálat, így csöppet sem egyszerű a kérdés. Összegyűjtöttük a piacról azon partnereket, akik megbízható, színvonalas munkájukkal teljes megelégedésetekre dolgoznak együtt velünk a tökéletes meghívó megtalálásáért.
A közeli rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek személyesen illik átadni a meghívót, ezért célszerű esküvő előtt 3-4 hónappal megkezdeni az átadásukat.Ez igen időigényes, de örömteli alkalmak, melyek lehetőséget teremtenek egy kis beszélgetésre valamint arra, hogy a távolabbi rokonok is bepillantást nyerjenek az esküvőtök részleteibe.


Étel-ital:
Ha sok a távolról érkező vendégetek, gondoskodni kell a szertartás előtti megvendégelésükről, azaz a vendégfogadásról. Ez többnyire állófogadás formájában történik hidegtálakkal, süteményekkel.
A vacsorára a helyszín nyújtotta kínálatból a vendégeitek ízvilágának megfelelő ételeket érdemes választani.
Ennek megfelelően választhattok hagyományos esküvői fogásokból, vagy ha igazi gourmentek vagytok, kerülhetnek ínyenc fogások is a terítékre.
A tálalás formáját tekintve választhattok a tálas-, tányér-, és tükörszerviz között. Itt érdemes szemelőtt tartanotok a meghívott vendégek valamint a helyszínnel egyeztetett személyzet számát a gyors, zökkenőmentes kiszolgálás érdekében.
Amennyiben igénylitek, szívesen segítek kiválasztani az ételekhez legmegfelelőbb borokat és egyéb italokat. Különlegességet szeretnétek? Lepjétek meg vendégeiteket csokiszökőkúttal, jégszoborral vagy akár egy betanult táncprodukcióval!


Az esküvői torta

Az esküvői torta az est egyik fénypontja lesz. Nem könnyű a választás a sok forma-, szín-, és ízvilág közül, így ha elakadtok szívesen segítek nektek azzal hogy bemutatom a már bevált és kipróbált cukrászdák kínálatát. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy az ízek kiválasztásánál ne csak a saját ízvilágotokra gondoljatok, hanem a vendégeitekére is


Úgy gondolom a további szolgáltatók kiválasztásánál sok szempontot figyelembe kell vennünk, így ezeket külön oldalon fejtem ki...